Körút a civil parkban
A Félsziget fesztivál nem csak a bulizásra, evésre-ivásra ad helyet és lehetőséget. Sok látni- és tudnivalót tartogat ugyanis a civil park, amelyet – mint megtudtuk – aránylag kevesen fedeztek fel. Pedig érdemes ellátogatni oda is, nem bántuk meg mi sem.
Először is a bejáratnál található, a Maros Megyei Múzeum által felállított standnál néztünk szét, ahol megmutatták nekünk, hogyan készül hagyományos módszerekkel a merített papír. Nemcsak nézni, de kipróbálni is lehet a papírkészítés művészetét – öt vagy tíz lejért. Gyönyörű műveket láttunk, lájkoltuk, főleg a virágszirmos papír nyerte el tetszésünket.
Csodás lenyomatokat készíthet bárki a múzeum sátránál
Továbbmenve az ARAS, azaz a Romániai AIDS-ellenes egyesület sátrához érkeztünk, ahol az aktivisták felvilágosítást tartanak az AIDS-ről, annak terjedéséről, megelőzéséről, és igen, a helyes óvszerhasználatról is. Mint elmondták az ott dolgozók, az emberek nagyon tájékozottnak hiszik magukat ezekben a témákban, de kiderült, hogy mindig tudnak új információval szolgálni, érdemes végighallgatni őket.
Benéztünk a vásárhelyi Rotaract Clubhoz is, ahol baleset-szimulációkat tartanak. Gépjük segítségével a vállalkozó kedvű emberkék kipróbálhatják, milyen érzés 20 km/h-val balesetezni. Lehet, hogy elsőre kevésnek hangzik, de a rotaractosok szerint ez elég szemléletes és hatásos, a visszajelzések alapján. Holnap emellett elsősegélynyújtó tanfolyamot tartanak, délután négytől.
Ezek, és még sok más érdekesség várja a fesztiválozókat holnap is a civil parkban, többek közt falmászás, alternatív energiaforrások használatával kapcsolatos programok, kísérletek és előadások, de a különböző diákszövetségek küldöttei és a Speciális- és hegyimentők egyesülete is. Aki tehát efféle újdonságokra nyitott, nézzen be a parkba, pozitív csalódás garantált!
Bejegyzések
- Búcsúztak a fesztivállakók
- Dubstep-mennyország
- A makulátlan hang átka – Within Temptation
- Boom a fejbe haver – ez a szöveg, ami lever
- Félsziget legnépszerűbb lábbelije
- Egy bándzsis naplója
- Majdnem botrány – Képgaléria
- Szemétszedő trendek
- Fesztiváldivat, vagy valami hasonló
- Magyar-román viszony a Félszigeten
- Körút a civil parkban
- Akik nem szeretik az indie-skatulyát – Kasabian
- Wobwobwob – undergroundtól a mainstreamig
- Alsógatyás polgármester a színpadon – az Open Stage exkluzív lemezbemutatója a Félszigeten
- Csendben roptuk
Címkék
árak alvás badár bel air belga bemelegítő blog bocskor bíborka buli dubstep együnk ennivaló félsziget főszínpad fesztivál guano apes hálózsákok hip-hop humorfeszt infrastruktúra iroda költözünk köményes kaja kicsiállomás koncert lords of the boards magashegyi miért nagy színpad nemzeti nulladik nap produkciós sátor sátortábor sátrak sörpatika sandra nasic színpadok szomszédnéni terület tojtoj tuborg greenfest underground wobwobwobArchívum
- 2011. augusztus (32)
Bejelentkezés







Hozzászólások
- Kozma Péter said Igen
- laszloka7 said Ez hol elo,allo kep
Székelyhon hírek- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóraMinden területen meghatározott, hogy milyen növényt lehet, szabad, kell ültetni. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy az öreg zöldellők kártevőkké válhatnak, eltávolításuk ilyenkor szükségszerű – a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola diákjai ezen „tantárgyból” szerezhetnek gyakorlati ismereteket. […]
- Bunta úgy véli, Szász előre kitervelte a botránytBunta Levente és az RMDSZ székelyudvarhelyi tanácsosjelöltjei egy tárgyalást követően arra jutottak, hogy Nyírő József újratemetésének szervezői szándékosan akarják befeketíteni a polgármester nevét. […]
- Sürgősségi kórházhoz méltó szülészeti osztályAkár a gyerekvállalási kedvet is fellendíthetik a csíkszeredai kórház szülészeti osztályán kialakított körülmények – vélte Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke az osztály szombati avatóünnepségén. Az egyik ott dolgozó szakorvos szerint most már megyei sürgősségi kórházhoz méltók a körülmények. […]
- Csiky-kerti egyetemisták kicsengetéseAz egyetlen munka, amit jól végezhetünk az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett. […]
- Előre ittak a... lovak bőréreA mezőbándi vidéki rendőrségi körzetet telefonon értesítették az olthévízi kollégák, hogy a hónap elején Mirkvásárban eltűnt hat ló, s a nyomok Maros megyébe vezetnek. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Pénzzel teli széfet loptak CsíkszeredábanEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be péntekről szombatra virradó éjszaka Csíkszeredában az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóra

























