Hétfőn reggel már csak a sátorozók és a szorgos kis fesztiválbontók vannak a tábor területén, ahol azelőtt pár órával még több ezer ember szórakozott. A gépek a színpadok szétszedésében segítenek, a hátizsákosok útra készen, és ami szokatlan az elmúlt négy naphoz képest, az emberek a kijáratnál és nem a bejáratnál állnak sorba. Ilyen volt a [...]
Borgore azért számít különlegességnek, mert távol a dubstep-epicentrumként is ismert Egyesült Királyságtól saját személyiségéhez jobban illő, frissebb, sablonoktól finoman eltérő ritmusokkal ízesíti a zenéjét, igazi csemegét kínálva így a nagy nemzetközi zenei étlapon.
Sharon den Adel olyan aranyos-jófej-vicces rocksztár családanya, aki mindkét fronton igyekszik maximálisan teljesíteni – és mi mégis egy picit… hát, érdekesnek találtuk a vasárnap esti szimfónikus metál koncertet.
Sokat tépelődtünk rajta, de nem tudtuk eldönteni, hogy szeretnénk-e hatvannégy évesen olyan testet, amilyennel Iggy Pop rendelkezik.
“Mi vagyunk a rockzene jövője” – ezzel a szerény kijelentéssel indította péntek esti sajtótájékoztatóját a brit Kasabian együttes. Tom Meighan, a banda énekese és Sergio Pizzorno gitáros a néhány perces találkozón a szeptemberben megjelenő Velociraptor albumról is beszélt, mely amellett, hogy érzelmes, szerethető lemeznek ígérkezik, egyben a fiúk fejlődésének iránymutatója is. “Nem szeretjük [...]
A magyar hip-hop gúnymesterei – így nevezik a Belga együttest, s talán ez az a műfaj, amely még annak is bejön, aki nem is hip-hop rajongó. Hogy miért? Ha nem másért, az „agyament” szövegekért.
Bulitól megfáradva, napsütés elől menekülve mi lehetne jobb nappali program a Félszigeten, mint beülni nevetni valahová. Fényképezőgéppel kukkantottunk be a nevetők és nevettetők táborába, a Miért sátorba.
Sátrakkal, hálózsákokkal, fényképezőgépekkel felszerelkezve érkeznek a félszigetezők. Muszáj nekik, a szervezők 70.000 embert várnak. Jó tanács azoknak, akik még csak ezután érkeznek a Maros-parti fesztiválra: ne hagyják otthon a jókedvüket!
Bejegyzések
- Búcsúztak a fesztivállakók
- Dubstep-mennyország
- A makulátlan hang átka – Within Temptation
- Boom a fejbe haver – ez a szöveg, ami lever
- Félsziget legnépszerűbb lábbelije
- Egy bándzsis naplója
- Majdnem botrány – Képgaléria
- Szemétszedő trendek
- Fesztiváldivat, vagy valami hasonló
- Magyar-román viszony a Félszigeten
- Körút a civil parkban
- Akik nem szeretik az indie-skatulyát – Kasabian
- Wobwobwob – undergroundtól a mainstreamig
- Alsógatyás polgármester a színpadon – az Open Stage exkluzív lemezbemutatója a Félszigeten
- Csendben roptuk
Címkék
árak alvás badár bel air belga bemelegítő blog bocskor bíborka buli dubstep együnk ennivaló félsziget főszínpad fesztivál guano apes hálózsákok hip-hop humorfeszt infrastruktúra iroda költözünk köményes kaja kicsiállomás koncert lords of the boards magashegyi miért nagy színpad nemzeti nulladik nap produkciós sátor sátortábor sátrak sörpatika sandra nasic színpadok szomszédnéni terület tojtoj tuborg greenfest underground wobwobwobArchívum
- 2011. augusztus (32)
Bejelentkezés







Hozzászólások
- Kozma Péter said Igen
- laszloka7 said Ez hol elo,allo kep
Székelyhon hírek- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóraMinden területen meghatározott, hogy milyen növényt lehet, szabad, kell ültetni. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy az öreg zöldellők kártevőkké válhatnak, eltávolításuk ilyenkor szükségszerű – a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola diákjai ezen „tantárgyból” szerezhetnek gyakorlati ismereteket. […]
- Bunta úgy véli, Szász előre kitervelte a botránytBunta Levente és az RMDSZ székelyudvarhelyi tanácsosjelöltjei egy tárgyalást követően arra jutottak, hogy Nyírő József újratemetésének szervezői szándékosan akarják befeketíteni a polgármester nevét. […]
- Sürgősségi kórházhoz méltó szülészeti osztályAkár a gyerekvállalási kedvet is fellendíthetik a csíkszeredai kórház szülészeti osztályán kialakított körülmények – vélte Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke az osztály szombati avatóünnepségén. Az egyik ott dolgozó szakorvos szerint most már megyei sürgősségi kórházhoz méltók a körülmények. […]
- Csiky-kerti egyetemisták kicsengetéseAz egyetlen munka, amit jól végezhetünk az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett. […]
- Előre ittak a... lovak bőréreA mezőbándi vidéki rendőrségi körzetet telefonon értesítették az olthévízi kollégák, hogy a hónap elején Mirkvásárban eltűnt hat ló, s a nyomok Maros megyébe vezetnek. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Pénzzel teli széfet loptak CsíkszeredábanEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be péntekről szombatra virradó éjszaka Csíkszeredában az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóra






















