A reggelinél kezdődött minden, amikor egy srác elkérte az előttünk heverő üres cigisdobozt. Elgondolkodtam, vajon mihez kezd majd vele, amikor felvilágosítottak, hogy nem csak a poharakat és flakonokat érdemes összeszedegetni, hanem a cigarettás dobozokat is, ugyanis elég kevés csomag beadásával gokartozni, vagy akár bungee jumpingolni is lehet.
A Félsziget fesztivál nem csak a bulizásra, evésre-ivásra ad helyet és lehetőséget. Sok látni- és tudnivalót tartogat ugyanis a civil park, amelyet – mint megtudtuk – aránylag kevesen fedeztek fel. Pedig érdemes ellátogatni oda is, nem bántuk meg mi sem.
Berobbantak, és önmagukat adták. Aztán rohantak is tovább, a következő fellépésükre. Arra azért mégis volt idejük, hogy a Miért sátor népes közönsége között elhintsenek néhány orizsinál humorbombát. Igen, ők az Open Stage, Csíkszék leghíresebb humoristaduója.
Fesztiválunk “lakóinak” nem csak a buli, pia lényeges, hanem a tisztálkodás is – ezért hát ennek megfelelő körülmények is kellenek a rendezvényre. Nézzük, hogy állunk tisztaságilag!
Első félszigetes éjszakámat (is) túlélve, a fesztivál második napjára ébredve rájöttem, mekkora tévhitben éltem egy négynapos fesztiválra való csomagolással kapcsolatosan. Hatalmas utazótáskám, az égvilágon mindennel felszerelve érintetlenül állt, miközben a legfontosabb kellékeknek hiányában vagyok. Eligazításképp álljon itt néhány tapasztalat szülte jó tanács arról, mit hozz, illetve mit felejts otthon, ha a Félszigetre készülsz.
Az újak szemével tekintek a Félsziget fesztiválra, ugyanis első alkalom, hogy részt veszek rajta. Épp ezért minden újdonságként hat, jó és rossz élmények egyaránt. Eddig egyedüli rossz élményem, hogy az egyetlen villámtól meg kellett válnom a bejáratnál.
Bejegyzések
- Búcsúztak a fesztivállakók
- Dubstep-mennyország
- A makulátlan hang átka – Within Temptation
- Boom a fejbe haver – ez a szöveg, ami lever
- Félsziget legnépszerűbb lábbelije
- Egy bándzsis naplója
- Majdnem botrány – Képgaléria
- Szemétszedő trendek
- Fesztiváldivat, vagy valami hasonló
- Magyar-román viszony a Félszigeten
- Körút a civil parkban
- Akik nem szeretik az indie-skatulyát – Kasabian
- Wobwobwob – undergroundtól a mainstreamig
- Alsógatyás polgármester a színpadon – az Open Stage exkluzív lemezbemutatója a Félszigeten
- Csendben roptuk
Címkék
árak alvás badár bel air belga bemelegítő blog bocskor bíborka buli dubstep együnk ennivaló félsziget főszínpad fesztivál guano apes hálózsákok hip-hop humorfeszt infrastruktúra iroda költözünk köményes kaja kicsiállomás koncert lords of the boards magashegyi miért nagy színpad nemzeti nulladik nap produkciós sátor sátortábor sátrak sörpatika sandra nasic színpadok szomszédnéni terület tojtoj tuborg greenfest underground wobwobwobArchívum
- 2011. augusztus (32)
Bejelentkezés







Hozzászólások
- Kozma Péter said Igen
- laszloka7 said Ez hol elo,allo kep
Székelyhon hírek- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóraMinden területen meghatározott, hogy milyen növényt lehet, szabad, kell ültetni. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy az öreg zöldellők kártevőkké válhatnak, eltávolításuk ilyenkor szükségszerű – a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola diákjai ezen „tantárgyból” szerezhetnek gyakorlati ismereteket. […]
- Bunta úgy véli, Szász előre kitervelte a botránytBunta Levente és az RMDSZ székelyudvarhelyi tanácsosjelöltjei egy tárgyalást követően arra jutottak, hogy Nyírő József újratemetésének szervezői szándékosan akarják befeketíteni a polgármester nevét. […]
- Sürgősségi kórházhoz méltó szülészeti osztályAkár a gyerekvállalási kedvet is fellendíthetik a csíkszeredai kórház szülészeti osztályán kialakított körülmények – vélte Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke az osztály szombati avatóünnepségén. Az egyik ott dolgozó szakorvos szerint most már megyei sürgősségi kórházhoz méltók a körülmények. […]
- Csiky-kerti egyetemisták kicsengetéseAz egyetlen munka, amit jól végezhetünk az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett. […]
- Előre ittak a... lovak bőréreA mezőbándi vidéki rendőrségi körzetet telefonon értesítették az olthévízi kollégák, hogy a hónap elején Mirkvásárban eltűnt hat ló, s a nyomok Maros megyébe vezetnek. […]
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt KeresztúronA hajdúnánási NaNá Színház Székelykeresztúrra is elhozza legújabb produkcióját, a Hajdú regét. […]
- Pénzzel teli széfet loptak CsíkszeredábanEgyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be péntekről szombatra virradó éjszaka Csíkszeredában az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott. […]
- Mikó-vár mint csíki és európai értékJelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját. […]
- Templombúcsúval és szenteléssel kezdődtek a nyárádremetei falunapokA hétvégén folynak a falunapok Nyárádremetén. Az esemény már csütörtök délután kezdetét vette, amikor a falu kétszázéves templomában tartották meg a hagyományos búcsút Urunk mennybemenetele napján. […]
- Balesetezett az államtitkárKét autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett. […]
- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóra






















