Nagy bandák fellépésein a zsebredugott kezek soha nem számítanak jó ómennek – úgy tűnik ez az átka annak, ha valaki élőben is ugyanolyan tökéletes pontossággal énekel ki [...]]]> Sharon den Adel olyan aranyos-jófej-vicces rocksztár családanya, aki mindkét fronton igyekszik maximálisan teljesíteni – és mi mégis egy picit… hát, érdekesnek találtuk a vasárnap esti szimfónikus metál koncertet.

Nagy bandák fellépésein a zsebredugott kezek soha nem számítanak jó ómennek – úgy tűnik ez az átka annak, ha valaki élőben is ugyanolyan tökéletes pontossággal énekel ki minden hangot, mint a stúdióban felvett albumon. Nincs meglepetés, nincs plusz vagy mínusz, nincs semmi új. Hiába állt Sharonon három szülés után is gyönyörűen a bőrnadrág-korszett kombó és hiába aléltunk el a hajlításaitól, a szükségtelen koncert alatti szünetek, a “mozi” és a playback-duett nem bizonyult átütő sikernek.

Ganxsta Döglégy Zolee és a Kartel nem először lépett fel a Félszigeten, sőt mit több: szinte elmaradhatatlan része a [...]]]> Nem nehéz kitalálni, hogy Ganxsta Zolee mennyire gondolta komolyan ezt a gengszter-rap dolgot, de a siker magáért beszélt és beszél a mai napig. Mi ezúttal első sorból néztük és hallgattuk a rappert, és persze lencsevégre kaptuk.

Ganxsta Döglégy Zolee és a Kartel nem először lépett fel a Félszigeten, sőt mit több: szinte elmaradhatatlan része a Félsziget vasárnapi programjának. Megtudtuk, a fiúk szeretik Erdélyt, s egyik készülő daluk pedig pontosan az itteni koncertezésről és bulizásról szól.

90 lejért ki lehet próbálni, hogy milyen az, amikor az ember beleugrik a semmibe.  Eltervezi, feliratkozik, kifizeti, kiállja a sort. Közben visszakozna már, főleg útban az ég felé.  De [...]]]> Nagyon vad, de nem bántam  meg.  Felejthetetlen – mondta interjúalanyunk, akinek végigkövettük útját az elhatározástól a konkrét megvalósításig. Igen, leugrott a bungee jumpingról, bele a semmibe.

90 lejért ki lehet próbálni, hogy milyen az, amikor az ember beleugrik a semmibe.  Eltervezi, feliratkozik, kifizeti, kiállja a sort. Közben visszakozna már, főleg útban az ég felé.  De hát hogy néz az ki?  “Ne ugorj, csak szépen óvatosan, kitartott kézzel dőlj előre!” – kapja a tanácsot már ott fenn a több tíz méter magasból . És cselekszik. Az első zuhanásnál még beleszorult a levegő, amikor a kötél másodszor húzza vissza, már üvölt.  És üvölt! Megcsinálta!  És még órák múlva is ott az az adrenalin.

Tegnap éjszaka óta próbálok szavakat találni az Iggy and The Stooges koncertre, de lehetetlen visszaadni mindazt, amit a főszínpadon láttunk. Tömör leszek: voltak erősítővel párzást imitáló mozdulatok, állványdobigálás, agyvérzésközeli állapotban levő, folyton Iggy után rohangáló szervező és [...]]]> Sokat tépelődtünk rajta, de nem tudtuk eldönteni, hogy szeretnénk-e hatvannégy évesen olyan testet, amilyennel Iggy Pop rendelkezik.

Tegnap éjszaka óta próbálok szavakat találni az Iggy and The Stooges koncertre, de lehetetlen visszaadni mindazt, amit a főszínpadon láttunk. Tömör leszek: voltak erősítővel párzást imitáló mozdulatok, állványdobigálás, agyvérzésközeli állapotban levő, folyton Iggy után rohangáló szervező és néhány rendkívül szerencsés első sorból a színpadra kiragadott fiatal.

Nohát, gondoltam, ezt már nem szabad kihagyni, amúgy [...]]]> A reggelinél kezdődött minden, amikor egy srác elkérte az előttünk heverő üres cigisdobozt. Elgondolkodtam, vajon mihez kezd majd vele, amikor felvilágosítottak, hogy nem csak a poharakat és flakonokat érdemes összeszedegetni, hanem a cigarettás dobozokat is, ugyanis elég kevés csomag beadásával gokartozni, vagy akár bungee jumpingolni is lehet.

Nohát, gondoltam, ezt már nem szabad kihagyni, amúgy is, mekkora nagy ez a tábor, biztosan halmokban hevernek az üres dobozok. A tegnap is láttam jó párat a földön heverni, és a kutyának sem kellett, tíz perc alatt összegyűjtöm a szükséges mennyiséget. Igen ám, de ezen a napon valahogy mindenki rájött a cselre. A sátortábort keresztül-kasul pásztázó fiatalok, a színpadok, kajáldák környékét vizslató emberkék mind-mind cigisdoboz-vadászatot tartottak, így nekünk mindössze egyetlen árva darabot sikerült szerezni.

Eközben figyeltem meg azt is, hogy a flakonok, amelyek szintén sokat érnek a tábor területén, elárvultan hevernek mindenütt. A pohárgyűjtögetők is egyre kevésbé aktiválnak, holott tegnap és tegnapelőtt nem ürült úgy ki pohár, hogy ne lett volna már lefoglalva, embermagasságú pohárgyűjteményeket cipelt minden harmadik ember.

Elgondolkodtam, vajon ez ilyen szezonális megmozdulás itt a Félszigeten? Van mondjuk egy pohár-, egy flakon- és egy dobozgyűjtő nap, amikor az emberek egymás kezéből szedik ki az eldobott cuccokat, másnap meg már rá se hederítenek? Úgy tűnik, a szeméteszedésnek is vannak divatirányzatai…

Már a korábbi évek [...]]]> Félszigeten eltűnnek a nézetelrésések, a székely zsebében csukva marad a bicska – mert azt tudjuk, hogy csak a székely annyira furfangos, hogy bicskát tudjon becsempészni a fesztiválra -, és a román sem üvölti illuminált állapotban, hogy “bozgor”. A béke (fél)szigete – ez akár egy következő Félsziget Fesztivál mottója is lehetne.

Már a korábbi évek félszigetes dorbézolásai alatt feltűnt, hogy a ősi ellentétek a Maros-parti hepaj ideje alatt köddé válnak, mindenki szeret mindenkit, a magyar taposta román láb gazdájától előbbi románul kér bocsánatot, míg utóbbi szájából magyarul hangzik el a “semi boj”.

Kerestük az okokat, a miérteket, gondolkodtunk, hogy a tábor fölött szálldogáló helikopterekből és repülőgépekből milyen tudatmódosító szereket permetezve sikerül ezt a hatást elérni, végül úgy gondoltuk, okosabb maguktól az érintettektől érdeklődve megoldani a rejtélyt.

“Mindig a zene a közös nevező!” – első megkérdezettem, Mihai Brassó mellől utazott már szerdán Marosvásárhelyre, állítása szerint azóta számtalan kiejthetetlen nevű magyar lány telefonszáma került a telefonjába. Megértem, egy igazi örökvidám alak, ráadásul magyarul is ért – a beszéd már nehézségekbe ütközik. “Itt nem az számít milyen nyelvet beszélsz, hanem az, hogy ugyanazokat az érzéseket kelti bennünk például egy Chase and Status koncert. A nyelv másodlagos, nem filozófálni és az élet nagy kérdéseit megvitatni jöttünk ide.” És milyen igaza van.

“Kit érdekel honnan jöttél, Isten hozott nálunk testvér”

“Ma reggel ingyensörrel köszöntött az egyik román szomszéd, hát ezek után mi rosszat mondhatnék?” – így fogadott a sátortábor D-szektorbeli lakója, Anti. “Első nap még zavart, hogy gombamód szaporodtak körülöttünk a románul beszélők, de mostanra megszoktam, sőt, a környező sátrakban levőkkel úgy összeszoktunk, hogy sokszor együtt megyünk bulizni.”

“Félsziget nem a politikáról és nem a nyelvi különbségekről szól!” – mintha többen is összebeszéltek volna, úgy érkezett a rendezvény legkülönbözőbb részeiről ugyanaz a válasz. Persze azért tudjuk, hogy nem valamennyi fiatal egy toleranciabajnok, de kirívó esettel nem kerültünk szembe.

Egyik zuhany fele poroszkálásom alkalmával aztán egy igazán különleges embere került utamba: Andrew Ausztrália szülöttje, nemrég érkezett Romániába, frissen szerzett barátai tanácsára van most jelen. Párbeszédünk egy adott pontján tőle is megkérdeztem, mit gondol arról, hogy Romániában egy magyar szervezőiroda vegyes fesztivállal rukkolt elő még évekkel ezelőtt. Meglepődöttségemre tudott az ország nemzetiségek közti problémájáról, a kérdésem mégis teljesen nonszensznek tűnt számára. “Hát nem épp az a lényeg, hogy minél színesebbek legyenek az emberek? Egy olyan fesztivál, ami csak egy adott csoportnak vagy nemzetiségnek szól, eleve sikertelenségre van ítélve. De nekem ez a fesztivál elég sikeresnek tűnik!”